Stefan szobája

.

Felébredtem és elkezdődött a nap. Nagyon szép álmom volt, hisz Elenával álmodtam. Elég intim kapcsolatunk volt ott, így bántam, hogy felkeltem. Mit tehettem mást, felöltöztem, majd egy kis hezitálás után lementem a pincébe, hogy hozzak fel két vértasakot. Az egyiket elfogyasztottam, azonban a másikat meghagytam, hogy Stefan ahogy hazaér tudjam vele szívatni. Hisz nem titok, ő épp elvonó kúrán van, így szoktam a kísértés felé terelni. Épp Elena hívott, hogy hol van, mikor hazaért Stefan. Nyugodtan letettem a telefont, majd hallottam, amint Stefan a szobájába tart. Ránéztem a vértasakra, majd kezembe vettem és Stefan szobája felé vettem az irányt. Mikor megérkeztem és ránéztem eléggé ki volt merülve, így szóvá hagytam:
- Stefan, Stefan....eléggé ki vagy merülve. Rosszul festesz. Hol voltál? - kérdem, tudva, hogy se Elenánál nem volt és semelyik ismerősnél. Eléggé gyanakvó lettem. Viszont ő mit se törődve velem le akart koptatni az ő maga módján. De persze engem nem lehet olyan könnyen lerázni.
- Csak nem a mókusoknál voltál reggelire? - gúnyolódtam vele, azonban ő figyelemre se vette. Csalódott lettem. Elkezdtem tanakodni hogyan tudnám őt kihozni a sodrából. Közben persze ezt nem mutattam ki, csakis lazán körözgettem körülöttem, míg ő átöltözött.

Damon & Stefan

Épp hogy hazaértem a „vadászatból, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni, bementem a szobámba, hogy egy kicsit pihenjek. Mostanában nincs olyan erőm, mint régebben. Köszönhető ez az „elvonókúrának” vagy másnak, amiről fogalmam sincs. Nem tudom, de majd ki fogom deríteni.
Alig tettem be a lábam, máris egy Damon sétált be a szobába. Na hurrá. Másra se volt szükségem, csak az ő cinikus kis megjegyzéseire, és a szánalmas kis piszkálódásaira.
Tudom, hogy mit akar ezzel elérni, és hogy tulajdon képen csak segíteni akar nekem, de akkor is fárasztó egy idő után. Főleg, hogy most is ezzel a mókusos vicceivel jön. Kitalálhatna már valami jobbat, találóbbat.
Oda sétáltam az asztalomhoz, és szánalmas nézéssel válaszoltam.
- Mókust már rég nem ettem. Ma már korán reggel egy nagyobb testűvel kezdtem. – utalva ezzel arra, hogy hidegen hagy a viccelődése, és hogy újra meg fogom tanulni, hogy hogyan kontrolláljam magam, amikor vér közelébe kerülök.
- Egyébként mit akarsz itt? Van valami kérdésed, vagy egyéb indok, amiért jöttél drága bátyám? – kérdeztem, miközben leültem a székre, és megittam egy pohár Whiskey-t, hogy felrázzam egy kicsit a dolgokat.

Sajnos Stefan ismét a maga módján értelmezte viccemet. Sose tud rajta kacagni, bár igaz nagyon kevesek tudnak rajta. Én mégis azt állítom, én vagyok a családban a jóképű és a humorgép. Könnyed lendülettel ültem le a mellettem levő székre, majd komor arccal figyeltem testvéremre. Megkérdezte, miért jöttem fel hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy most vegyem elő a tasakos vért, vagy inkább később. Bár tudtam, ő érzi rajtam a vér szagát, nem törődtem vele, hisz nekem mindig vér szagom van. Van persze kivétel, de ez nem publikus. De hogy válaszoljak a testvérem kérdésére, úgy döntöttem előveszem a vértasakot és elkezdem szívni.
- Én csak arra gondoltam, lehetnénk kettesben is egy kicsit. - Félmosoly görbült az arcomon és elkezdtem szívni a finom és szomjoltó vért.
- Neked nem kell netalán? - Céloztam arra, amit akarok. Stefanon látszott, hogy küszködik a szomjával, de én csak nyugodtam kortyolgattam tovább. Azonban egy kis idő elteltével beadta a derekát és kirántotta a kezemből a vértasakot. Nagyon megörültem, hisz nem akarom, hogy ismét küszködjön több évtizedig vagy legyengüljön annyira, hogy ha már megsebzem ő már össze is essen. A közelben az asztalon volt egy whiskeys üveg. Felálltam, majd töltöttem magamnak egy pohárral. Mire megittam italom, ő is elfogyasztotta a tápláló vért.
- Jól esett? - Gúnyolódtam vele mosollyal az arcomon.